Nyertes projektünk: EU KULTÚRA PÁLYÁZAT 2009.
Balatonfüred a magyar nyelvű színjátszás egyik bölcsője. Városunk a „Reformkorban” a haladó értelmiség és nemesség gyülekező helye volt. Kolozsvár és Miskolc után itt épült meg 1831-ben közadakozásból Magyarország harmadik Nemzeti Színháza, a „Magyar Játékszín”. 180-dik évfordulóját 2011-ben ünnepeljük!
Otthont adott a vándorszínészeknek, akik az anyanyelv és a nemzeti érzés ápolásának prófétái voltak. Színpadán a nemzet híres művészei játszottak. Ez történelmi hagyományunk, örökségünk. Fontos állomás ma is anyanyelvünk és nemzeti hagyományaink ápolása, nemzeti identitás-tudatunk megőrzése szempontjából.
Szándékunk találkozott a Szlovákiában és Romániában élő magyar kisebbség kulturális hagyományőrző és anyanyelv-ápoló szándékaival. Fontos számukra is a magyar nyelvű színjátszás. Kultúránk és arculatunk megőrzése fontos a „Sokszínű Európa” arculatának megőrzése szempontjából is.
„Múltból építkező jövő”. Hagyományaink ápolása mellett a különböző kultúrák, irodalmi alkotások találkozása során megismerik a résztvevők és a nagyközönség a külhoni magyar kultúra értékeit, alkotásait, produkcióit is. 2010-11-ben a „Játékszíni Napokon” amatőr színjátszók nemzetközi fesztiválját rendezzük meg Balatonfüreden. A szervezésben tapasztalt színházi szakemberek segítenek: Német Ervin dramaturg-rendező a Forrás Színházból, Pintér Rozália és más helyi drámapedagógusok, művelődés-szervezők.
Kölcsönösen részt veszünk a társszervezők által rendezett amatőr-színházi fesztiválokon, a „Jókai Napokon” Rév-Komáromban és „Az echós szekér nyomában” hagyományos amatőr színjátszó találkozón, Székelyudvarhelyen. Szakmai tapasztalatcserét, vitákat, konferenciákat rendezünk EU célokról, EU értékekről, kultúrák közötti párbeszédről, saját hagyományaink, anyanyelvünk és kultúránk ápolásának fontosságáról, lehetőségeiről Európa sokszínű kultúrájában. A Forrás Színház is bemutatja produkcióit a három helyszínen.
Társszervezők a „Jókai Napok” Alapítvány és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Csereutazásokat szervezünk a díjazott csoportoknak és az érdeklődőknek a rendezvények helyszínére.
A résztvevők és kulturális szakemberek a vitákon, konferenciákon megismerkednek az EU értékrendjével, a kulturális párbeszéd jelentőségével. Rendezvény-sorozatunk a 6-14 éves gyermek-korosztálytól az ifjúsági és felnőtt, valamint a nyugdíjas-korú résztvevők és nézők számára is értékes szórakozást jelent az egész életen át tartó tanulás jegyében, hagyomány-őrzést, EU-s ismereteket, EU-integrálódást.
Célunk, hogy az emberek és a kultúra országok közötti mobilitását elősegítve hozzájáruljunk a gazdasági fellendüléshez, az „Élhetőbb Európa” kialakulásához.
Hagyományt teremtünk: Rendszeresen megszervezzünk a jövőben is nemzetközi színházi fesztiválunkat. Balatonfüred idegenforgalma is növekedni fog, ha sikerül. Számítunk ebben városunk minden lakójának támogatására, elsősorban a hagyományőrző civil szervezetek összefogására a közös nemes cél érdekében.
Projektünk elnyerte az EACEA 65000 €
támogatását 50% önrész biztosítása mellett.
Megalakult Dalszínházunk, együttműködve a Brillante Éneklő Egyesülettel és az aszófői Dallamvilág Egyesülettel, akik Zsár Éva tanárnő rendezésében Huszka Jenő: Bob herceg című operettjének bemutatására készülnek.
Amatőr Színjátszók Nemzetközi Találkozóit szervezzük az EU Kultúra program támogatásával
2010. 06/17-18-19-20. Rév-Komárom (SK)
’Jókai Napok’ – Színjátszó Fesztivál
Konferencia: Anyanyelv- és hagyományápolás jelentősége, lehetőségei kisebbségi létben.
Helye az Európai Kultúrában.
2010. 07/01-02-03-04. Balatonfüred (HU)
’Játékszíni Napok’ - Amatőr színjátszók találkozója. Csoporttevékenység koordinálása.
Konferencia: Színháztörténet. Hagyományápolás jelentősége, lehetőségei, helye az Európai Kultúrában. Kulturális párbeszéd.
Drámaíró pályázatot hirdetünk:
Témája: ’A kisebbségi együttélés nehézségei és lehetőségei’
2010. 11/18-19-20.Székelyudvarhely(RO)
’Az ekhós szekér nyomában’ - amatőr színjátszó találkozó.
Konferencia: A színjátszás szerepe az anyanyelvi nevelésben, hagyományőrzés szerepe a kisebbségek identitás-tudatának megőrzésében. Kulturális párbeszéd.




